Hogyan találtál a B+N kutatás-fejlesztési csapatára?
2021 év vége felé vett egy nagy kanyart az életem, azt éreztem, valami világra szólót kellene tennem. Egy álláskereső oldalon jelentkeztem a meghirdetett állásra, de közben kiderült, hogy az itteni projektvezető még egyetemen a seniorom volt. Innentől kezdve még inkább szerettem volna ezt az állást.
Tudtad, hogy mi vár rád?
Volt egy képem, igaz, nem teljesen azt kaptam, de nagyon jó csapatba kerültem, úgyhogy nem bánom.
Miben számítottál másra?
Másnak hittem a feladatkört, ami nem baj, mert azt ígérték, hogy sokat kell terepre mennem mérni és kevesebb benti munka lesz, azt pedig nem bánom, hogy ez végül fordítva alakult. Szeretek a háttérfolyamatokban és kiértékelésekben részt venni.
Mondják kollégáid, hogy ilyen a kutatás-fejlesztés, ma gondolsz valamit, aztán másnapra mást hoz az élet.
Bizony. Aki ilyen pályára megy, annak nem csak kitartónak kell lenni, rugalmasnak is. Talán ettől is szép ez az iparág, nem unalmas, nem egyhangú.
Ha hétköznapi nyelven próbálnád megfogalmazni, mit mondanál, mivel foglalkozol?
Én vagyok a csinovnyik a tudományos munkatársak között – mondja mosolyogva. Mindig azt a folyamatot igyekszem megtámogatni, ahol épp a legnagyobb terhelés van, vagy a legnagyobb lemaradás.
Mi motivál, mi a munkád szépsége szerinted?
Nekem az tetszett a B+N-ben, hogy olyan projekten dolgozhatok, amin látom, hogy tényleg lehet valami gyakorlati haszna, ha sikerül megvalósítani. Én előtte nagyon sok alapkutatást végeztem, aminek nagyrészt az a lényege, hogy az ember találkozik egy érdekes problémával, körbejárja valamennyire, de a felhasználásával már nem foglalkozik, és nem látja, hogy aztán a kutatásával történik-e valami. Itt viszont történnek dolgok, változnak folyamatok.
Vannak-e olyan pillanatok, amikor nem látod a végső célt, és elmegy a motivációd?
Olyan nincs, hogy a végső célt nem látom, de az már velem is előfordult, hogy nem tudom, hogy milyen úton tudunk odajutni. Ilyenkor az a szerencsém, hogy egyik területnek sem én vagyok a felelőse, tehát én mindig tudok segítséget kérni, ha valamiben megakadok.
Ha kutatásról hall az ember, akkor azt gondolja, hogy az azért egy bizonyos ponton erős „one man show” is, miközben természetesen csapatmunkáról van szó.
Igen, szerintem a kutatás a mai világban abszolút csapatmunka. Egy természettudományos kutatás jellemzően úgy szokott felépülni, hogy van egy vezető kutató, aki átlátja az ötletet. Majd ő behoz egy olyan embert, aki a gyakorlati megvalósításban jó, valamint egy olyat is, aki az adatértékelésben vesz részt. Ha az nagyon szerte ágazik, akkor több adatelemző szakember is kell a csapatba. Tehát csapatmunka, komoly egyéni teljesítménnyel.
A barátaid, ismerőseid mit szólnak a munkádhoz?
Nagyon menő vagyok a baráti körömben – mondja mosolyogva. Először, ha meghallják, hogy takarítócégről van szó, akkor abban van némi lekicsinylés, de ahogy elhangzik, hogy „robotok”, ez rögtön megváltozik. A robotika egy olyan hívószó, ami mindig a legnépszerűbb tudományos témákban van benne. A takarítócég megfogalmazás pedig a mai világban, a mai értelemben már nem is igaz, hiszen facility management cég lett a B+N. A B+N a hazai FM szektor egyedüli olyan szereplője, amely saját kutatás-fejlesztés részleggel rendelkezik. Ráadásul a kelet-közép-európai régió piacvezetőjeként a biztonságosabb jövőt szolgáló technológiai megoldásaival a vállalat nemcsak a magyar, de a regionális piacot is formálja. Velünk, a csapatunkkal.
Adathalmazzal, tudományos nyelvezettel dolgozol. Okoz ez problémát, amikor beszámolsz feletteseid vagy épp a menedzsment felé?
Nagy szerencsém van a főnökeimmel, a közvetlen felettesemmel például nagyon könnyű kommunikálni, és baráti viszonyt lehet vele fenntartani. De értem a kérdésed – és elmosolyodik. Az elején volt olyan kérés, hogy amikor vezetői jelentést írok, akkor a végén legyen egy rövid, bárkinek kiadható összefoglaló. Tehát nekem is magam mögött kellett hagyni az egyetemi attitűdöt. Meg kellett tanulnom, hogy mi az, amit a döntéshozók szeretnének az adathalmazból látni. Az egyébként erőssége a cégnek, hogy ha egy vezető elfogadja a tudományos csapat egy szakemberének álláspontját, és abból van egy érthető kivonat, akkor utána a módszertant már nem kérdőjelezik meg, hogy mit miért mértünk és értékeltünk, tehát van egy bizalom felénk. Ezzel a bizalommal nem csak jó dolgozni, de motiváló is.
Letértél a katedra felé vezető útról, és a biztosnak látszó jövőt egy bizonytalanra, ismeretlenre cserélted. Bátor lépés…
Annakidején azért kezdtem el a doktorit, mert egyetemi tanár szerettem volna lenni. Közben azonban történtek olyan dolgok a magyar oktatási szférában, ami miatt nem éreztem úgy, hogy ezt szeretném folytatni. Szerettem volna kilépni ebből a szférából, ez pedig olyan téma volt, ami kapcsolódik hozzám, de tudtam újat is tanulni benne.
A tanári pályán – és a B+N-en kívül – volt még olyan terület, ami vonzott?
Ez nagyon bután fog hangzani, de egészen 18 éves koromig színházi rendező szerettem volna lenni. Dolgoztam is ebben, voltam rendezőasszisztens, mozogtam színpadi körökben, és láttam, hogy mennyire stresszes és túlfeszített az az életmód. Rájöttem, hogy azt nem akarom.
Nem is hiányzik az a közeg?
Az, hogy dolgozzak benne, az nem, de színházba járok, szóval az élvezeti része megmaradt.
És a mostani szakmádban nem volt ilyen élményed? Mármint, hogy a valóság ellentmondott volna az elképzelésnek, ami elvette a kedved?
Sok szempontból nem vagyok könnyű ember, de ilyen szempontból igen. Nem igazán szeretek kutatócsoportot vezetni, szívesebben vagyok második vagy harmadik ember, akire egy bizonyos problémát rábíznak, hogy azt oldja meg, de nem neki kell irányvonalakat kitalálni és strukturálni. Így érzem jól magam.
A legújabb technológiák megjelenésével mi várható a szakmádban egy 5-10 éves távlaton belül?
Vannak olyan robotizálható munkafolyamatok, jellemzően az ápolási vagy takarítási munkákban, amiket ki lehetne váltani valamilyen gépesített megoldásra, mint például a mi takarítórobotunkkal, Robinnal vagy a fertőtlenítő UV-robotunkkal, amelyek nem pótolják, de rásegítenek ezekre a munkákra. Úgy gondolom, 5-10 év múlva ezek egyre nagyobb teret fognak nyerni. Ez egyrészt jó, mert véleményem szerint a gépek kevesebbet tévednek, másrészt fontos azt is látni, hogy a társadalmaknak szükséges lesz elrendeznie, hogy mit kezdenek az így felszabadult munkaerővel. Úgyhogy remélem, hogy 5-10 éven belül azt látom, hogy az oktatás fejlődik, és problémamegoldó, vitaközpontú gondolkodásra neveli a gyerekeket, és nem feltétlenül a lexikális tudás megszerzése lesz a cél.
A szakmátokban azért elég sok lexikális vagy ahhoz hasonló tudás szükséges.
Szerintem a tudományos kutatásban az a lényeg, hogy ha van egy probléma, azt le tudd strukturálni szakmai elemekre, és utána rá tudj keresni az irodalomban módszerekre, majd utána azokat alkalmazni tudd.
Említetted, hogy a gépek megbízhatóbbak.
Igen, a gépek a megbízhatósága és a megbízhatatlansága is abból fakad, hogy a gép egy folyamatot ismétel tökéletesen pontosan, és nem veszi figyelembe azt, hogy a folyamat körüli tényezők hogyan változhatnak. Egyelőre azt gondolom, hogy még sokáig nem fogjuk tudni elérni azt, hogy ne legyen jelen egy ellenőr vagy operátor a gép munkája mögött. Ugyanezt gondolom a mesterséges intelligenciáról is. A funkcionális AI-ok használatával egyetértek és jónak tartom, azonban nem vagyok abban biztos, hogy egy gondolkodásra képes gép lenne a jövő.
Szóba hoztad azt is, hogy bizonyos munkafolyamatok kiválthatóak lehetnek a jövőben, de még sokáig szükség lesz emberi segítségre is. A takarítószemélyzet jelenleg mennyire látja azt, hogy a robot nem ellenség, hanem inkább segítség lehet?
Sokszor azt mondják, hogy annyira nehézkes számukra a használat, hogy szerintük gyorsabbak lennének nélkülük. Mérések alapján viszont nem gyorsabb a kézi takarítás, sőt a gépi és kézi takarítás kombinálásával körülbelül 40%-kal hatékonyabb eredmény érhető el.
Az érződik, hogy tele vagy energiával, ha szakmázni kell. Munkán kívül is ilyen energikus vagy?
Olyan vagyok, mint egy kutya – mondja viccelődve. Akkor tudok végig ülni egy napot, ha reggel megfuttatom vagy megsétáltatom magam. Másrészt hobbi szinten írogatok. Néha szépirodalmat is írok, például a május elején megjelent Holnap magazinban egy novellám is olvasható. Ezek kellenek nekem ahhoz, hogy jól legyek. Szerintem az az ember nincs jól, aki csak a munkában, vagy csak a magénéletben érzi jól magát. Ha pedig emellett mindkettőben kreatív és sikeres, akkor van miért felkelni másnap.